Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Körösényi András

hvg.hu Itthon

"Az Orbán-rezsimre egyfajta barkácsolás jellemző"

Az Orbán-rezsimről tartott előadást Körösényi András politológus, egyetemi tanár, az MTA Politikatudományi Intézetének vezetője egy keddi konferencián, ahol azt mondta, hogy még nem lehet tudni, hogy a 2010 után földcsuszamlásszerűen létrejött új rezsim mennyire időtálló, és hogy menyire élné túl Orbán Viktor személyét.

Papp László Tamás Vélemény

Szakmai tisztogatás a politikatudományban

Tudományos intézetek nem lehetnek különböző jobb-és baloldali pártholdudvarok káderpihenői. Ahogy látszatstátuszok gyűjtőhelyei sem vagy alibik a külsős fusizáshoz. A kutatóhely nem válhat presztízs-vagy kirakatintézménnyé, ahol érdemi tevékenység nem (vagy alig) folyik. Aligha kell tehát marasztalni azokat, akik politikai nyüzsgéssel akarják ellensúlyozni szakmai felkészültségük gyengeségeit, vagy tehetségüket, képességeiket nem a tudomány területén akarják kamatoztatni.

hvg.hu Vélemény

Körösényi: megválunk a médiapolitológusoktól

Az utóbbi napokban felbolydult méhkassá vált az amúgy nyugodt, kényelmes kutatómunkának a Várban helyt adó Politikatudományi Intézet. A kedélyeket felkavarta, hogy a Bayer Józsefet januárban felváltó új igazgató, Körösényi András felmondott olyan kutatóknak, akik eddig biztos menedékhelynek tekintették az intézményt. Mi áll a felmondások mögött? Mire készül az új igazgató? Elmondta.

hvg.hu Sorkövető

Magyarország a patológián

Állapotjelentések a magyar politika és társadalom patológiájáról. Hova utaljuk az országot, gyógyintézetbe vagy közvetlenül proszektúrára? Mire utalnak a jelek? A válaszadók nem kórboncnokok, hanem politológusok, szociológusok.

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

India elzárta a vizet a Pakisztán határán fekvő gátnál

India elzárta a vizet a Pakisztán határán fekvő gátnál

Esik az olaj ára, komolyabb árcsökkenés jön a kutakon

Esik az olaj ára, komolyabb árcsökkenés jön a kutakon

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

Pápaválasztás: Erdő Péter esélyeit rontja, hogy bíborossága alatt egymilliónál is többen pártoltak el a magyar katolikus egyháztól

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

A Radio Free Europe című lemezének újrakiadásával támogatja az R.E.M. a Szabad Európát

Megszavaztatta a MÁV, mikor induljon mentesítő vonat

Megszavaztatta a MÁV, mikor induljon mentesítő vonat

Sean Penn: Donald Trump megpróbálhatja elpusztítani a világot

Sean Penn: Donald Trump megpróbálhatja elpusztítani a világot

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

A címlapról ajánljuk